Futótársunk, Varga Szilvi 2020-ban elsőre körbeért Közép-Európa leghosszabb ultrafutóversenyén

Sikerült! (Fotók: Ultrabalaton.hu, saját)

Pár éve bukkant föl az edzéseken, sose hagyott ki egyet se. Általában futva érkezett, egy vagy két cuki ikerlány rolleres kíséretében. Szédületes gyorsasággal jutott az egyéni Ultrabalatonig, muszáj volt rendesen kifaggatni a titkairól. Spoiler: egyáltalán nincsenek neki!

Mikor kezdtél rendszeresen futni, mekkora távokat mentél? Mi volt benne a jó?

Pontosan 2015. január 4-én kezdtem egy hideg estén, kimentem kiszellőztetni a fejem egy ócska gatyóban, cipőben (ez nem követendő :)). Mondhatom, ettől kezdve rendszeresen futottam, hiszen ha aznap este kimentem, akkor gondoltam, csak kellene másnap is. Itt elsőre az utcában futottam fel-le, ami 600 m hosszú, így mindenféle kütyü nélkül ki tudtam számolni, hogy mennyit tettem meg. Ez általában 4-5 km volt, igaz, nagyon lassan. Jó volt benne a tudat, hogy most jót teszek a testemmel, olvadni fognak a kilók. Sokáig hiába vártam ezt… 🙂

Hogy jutottál el a félmaratonig, maratonig?

Folyamatos futással és fokozatos távnöveléssel jutottam el a szeptemberben az első félmaratonig, amit nagy örömömre akkor még a Tűzoltó utcai Gyermekklinika futónagyköveteként teljesítettem. Ezután már nem volt megállás, teljesen természetesen jött magától a maratoni cél.

Honnan szedted az ultratávok ötletét?

Ez sem volt tudatos elhatározás, vagy konkrét cél, egyszerűen csak azt éreztem a maraton után (3.45 a legjobb ideje – a szerk), hogy ha ment a 42, lehet, hogy megy az 50 is? Nézzük meg! Neveztem az OptiVita 50-es távjára, valamint akkortájt futottam az első dupla Velencei-tó kört egy versenyen, mindenhol sikerélményem volt, hála az égnek.

Mit tapasztaltál közben?

Az OptiVita 50 volt az első, élveztem . Az otthoni szorgalmas futásaimmal készültem rá, persze egyre több, egyre hosszabb futással zárva a heteket.

Milyen volt a visszajelzés a környezetedtől?

Hogy nem vagyok normális… 🙂 de persze kaptam dicséreteket is, ami tovább motivált.

Hogy változtak a távok, amiket megcéloztál?

Nagyon fontos, hogy mindig fokozatosan növeltem a távokat, és sosem néztem távolabb a következő célnál, csak azt akartam elérni. Sőt, olyannyira nem láttam előbbre, hogy egykét éve el se tudtam elképzelni, hogy lehet olyan extrém távokat lefutni, amiket azóta túl vagyok. Minden közben jött, egyre változtak az álmok.

A heti edzésszám, a kilométerek mennyit változtak?

Azokat is a céloknak megfelelően változtattam, hétköznap is próbáltam többet futni, a kezdeti 40 km-ből lettek 60-ak, aztán 70-ek, és így tovább. Persze hétvégén is egyre inkább hosszú futásokat iktattam be. Ezt tudatosan felépítettem, figyeltem , hogy a kitűzött heti kilométerszám legyen meg.

Változott az életed, mióta egyre többet futsz?

Nem változott alapvetően, jól tudok egyensúlyt tartani, rugalmasan kezelem a napokat, hogy ne sérüljön semmi más. Inkább azt mondhatom, hogy nyertem vele: utazásokat, élményeket. Belföldön, hétvégenként amikor családi kirándulással köthettük össze, de a legnagyobb élmény a New York-i maratonról, hároméves álmomról, ami tavaly megvalósult, így a futásnak köszönhetően jutottunk el együtt a családdal is először Amerikába.

Felszerelésed mennyit változott?

Az első ócska cipőm óta már a legjobb , de legalábbis legdrágább 🙂 cipőim vannak, erre nem sajnálom a pénzt. Lett egy szuper órám, ami elengedhetetlen, de más nem mondanám, hogy sokat változott, ruhákat nem cserélgetem sűrűn, a futómellényem is ugyanaz három éve, szeretem.

Edződ nincs, nem gondolkodsz ilyesmin?

Nincs, még mindig nem, sőt talán MÁR nem. Amit szerettem volna, elértem egyedül is, többre pedig nem vágyom. Persze lehetne fejlődni, pláne gyorsulni nyilván, ha szeretnék egy 3 óra 20 perces maratont, kellene edző, de nem szeretnék. Nekem így jó, az én céljaimhoz, élményeimhez, az ultrákhoz eddig elég volt  a magam kút feje, erre büszke is vagyok, hogy teljesen magamtól, munka mellett, édesanyaként, 40 éves fejjel kezdve el tudtam érni ezeket. Első nem szeretnék lenni, meghagyom másnak, akik komolyabban foglalkoznak ezzel.

Kitől, kiktől tanulsz?

Tőled, Rókától, mindig ittam szavaitokat, habzsoltam a tudást, tapasztalatot, ami nektek volt, amikor én még „sehol” sem voltam, sok jó tanácsot adtatok. Mindig felnéztem rátok. (Minden szó igaz, pont így volt. Figyelt, kérdezett és eskü, minden tanácsot megfogadott, most már tőle kérdeznek az újabb futótársak – a szerk.)

Azóta már sokat tapasztaltam én is, sok csodás és tehetséges emberrel sikerült megismerkednem, összebarátkoznom, már rájuk is hallgatok, figyelem a tanácsokat, ötleteket. De persze minden hosszú futás alkalmával magamtól tanulom még mindig a legtöbbet.

Edzőtábor: milyen tapasztalataid vannak?

Első ilyen élményem volt augusztusban, imádtam, ott is okosodtam sokat, ha lesz lehetőségem , biztos részt veszek hasonlón máskor is.

Pulzusalapon futás: próbáltad?

Nem szoktam jellemzően pulzusalapon futni, az eddigi években pláne nem, mostanában inkább előfordul, hogy nézem , ez alapján csinálok futásokat, vagy jobban figyelem, de abszolút nem jellemző.

Mit szeretsz jobban: terep vagy aszfalt?

Tereeeeeep! Tavaly 17 óra 6 perc alatt teljesítettem az Ultra-Trail Hungaryt, a legnagyobb, legnehezebb hazai terepversenyek egyikét.

Egyedül vagy társaságban?

Ez is változó, imádok nekiindulni egyedül, pláne terepen egy hosszabb futásnak, de nagyon szeretem a hétköznapi futásokat társaságban intézni. Ha van alkalom, bárki hív, ott vagyok, szinte biztos.

Sérüléseid voltak?

Szerencsésen megúsztam az első éveket, sajnos most az idei év viszont tartogatott számomra is kellemetlen meglepetést. Idén folyamatosan küzdöttem a piriformissal (a híres farizmok egyike, a körtefejű), de a futással nem álltam le hosszabban, mert nem láttam hasznát, sőt érdekes módon a hosszabb futások után mindig jobban éreztem magam. Folyamatos gyógytorna, és egyéb kezeléseken is részt vettem, becsülettel nyújtok, mint még soha…..

Erősíteni, keresztedzésre járni szoktál?

Jajjjj de cikiiii, de neeeem…. nekem a keresztedzés a munkám, mert rengeteget cipekedek, pakolok és talpalok egész nap.

Hogy fér bele a futás a munka, gyerekek, háztartás mellé?

Hétköznap esténként simán, hétvégén pedig úgy alakítom a hosszú futásokat is, hogy az ebédre legyen idő, vagy előre készülök vele, vagy a programot alakítjuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen. A tanuláshoz én már nem kellek, máshoz se nagyon, a lányok 15 éves kamaszok, örülnek, ha nem látnak, ami félig vicc persze, de csak félig  🙂

(A kérdező eddig is igyekezett kideríteni, nincs-e szó edzésfüggőségről, ami már nem javít az életminőségen, hanem elvesz belőle. Még tesz pár kísérletet, de hiába, ez nem kóros függés 🙂 )

Egyáltalán: miért futsz?

Mert jó. Csak jót adott nekem.

Bármi más szabadidős dolog fér még a futás mellé?

Nem fér sok minden, de ha utazni lehet, azt megtesszük, sokszor ez még kombinálható is a futással. Utazni, élni imádunk!

Térjünk a lényegre: honnan tudtad, hogy itt az ideje az UB-nak?

Még közvetlen előtte sem voltam biztos, hogy itt az ideje, de ami miatt végül nevezni mertem, az a Korinthosz 160 tavalyi teljesítése. Az UB-t párban 2018-ban futottam, mégsem éreztem, hogy 2019-ben egyéniben kellene indulnom, sőt! Nemhogy nem éreztem, akkor még azt mondtam, na ezt soha! De a 160 km teljesítése és 2020 ezt is felülírta.

Hogy készültél, mennyi időd volt rá?

Semmi extra készülésem nem volt a szokásos futásokon kívül, persze a heti kilométerszámot megemeltem 120-130-ra, minél több hosszabbat futottam akár terepen, akár aszfalton hétvégente.

Táplálkozás: változott valami a futóévek során? Mit eszel előtte, utána, közben?

Az általános étkezésem nem változott semmit az évek alatt, mindent eszem, mindig. Imádok enni. Viszont futás közben mai napig tanulom, mikor mi a jó, mit egyek, igyak, ez egy folyamatos tapasztalás, aminek úgy érzem, épp most érek a végére. Ez sokat változott az évek alatt, ahogy tapasztaltam magamat, gyomromat. Most már tudom, az evésre nem tudok alapozni , nekem az ivás, a megfelelő italok – az UB alatt az I:am meggyes ízű energiaitala – a segítőim, hogy 20 óra után is be tudjak vinni tápanyagot a szervezetembe. A banán a jolly jokerem, a kabalám, nem is egy, rögtön kettő. Futás után este viszont a mai napig változatlanul megiszom egy liter jéghideg tejet, kis kakaóporral ízesítve. Vitaminokat is eszem már.

Ultrabalaton: milyenek voltak a megelőző napok?

Sajnos kevés, majd nulla alvással teltek, ez a része rossz volt és aggasztó, de amúgy érdekes módon, ahogy közeledett a nagy nap, úgy kezdtem egyre inkább várni. A félelmet egyre inkább felváltja a várakozás nálam ilyenkor. Persze tudat alatt mégsem, lásd alvás, pedig tényleg ezt érzem.

Mit csomagoltál, mire volt szükség, mire nem?

Sok pólót és nadrágot csomagoltam, készültem esetleges sokszoros átöltözésre, ha muszáj lesz, de nem szerettem volna. Szerencsére nem is volt rá szükség, összesen kétszer cseréltem csak pólót. Két tartalék cipő is velem volt, de rájuk sem volt szükség. És sok ételt vittem, ami mint fentebb említettem, felesleges volt, persze az italokból is maradt bőven, de biztosra mentem.

Kik kísértek?

Jól bevált csapaton minek változtass ugye….Timi barátnőm volt az UB-párom két éve, Gábor, a férje pedig biciklivel végig kísért minket már akkor is. Csaba, a párom pedig az autós, mindenhova odatalálós profi sofőr. Így amikor kitaláltam, nem volt kérdés, hogy nekik szólok először, és nagy örömömre azonnal boldogan igent mondtak. Most Timi szintén az autóban kísérve segített végig, kivéve amikor futott mellettem, hogy mentálisan segítsen, vagy éppen kedve tartotta. Büszke vagyok rá, 53 kilométert futott miattam azon a hétvégén! Elvileg annyit nem akart…:)  Csodálatosan segítettek, etettek, itattak, mikor mire volt szükségem, örökké hálás leszek nekik!

Éjszakai meglepetés-kíséret Tárnokról

Mekkora esélyt adtál magadnak?

Folyamatosan hullámzott ez bennem, hol azt mondtam, megyek, megcsinálom, másnap már jesszus, mit keresek én ott….de aztán az utolsó héten már le szokott ez csillapodni, most is ez történt, MEGCSINÁLOM!-ra. Amikor a rajtban állok, már nincs kérdés bennem.

Milyen szakaszokra tagolnád ez a 223 kilométert? Mi sikerült, mi nem? Mi volt a legkönnyebb, mi volt a legnehezebb?

Sajnos nem úgy indultam, ahogy szerettem volna a nem alvás miatt, a szervezetem tiltakozott rendesen. Így az eleje úgy 50 kilométerig nem úgy telt hangulatilag sem, ahogy megfelelő lett volna, de aztán helyrerázódtam, így utána klassz utazás volt egész 130 kilométerig , élveztem. Ott éjjel jött az első mélypont, de szerencsémre akkor sem voltam egyedül, Tárnokról lejöttek futni hozzám a futóklubos barátnőim, ők ott sokat segítettek, megnevettettek. Aztán a vége, az utolsó 30 volt egyértelműen a legnehezebb. Az első 190 esküszöm, kis túlzással egy élmény volt az utolsó 30-hoz képest. Most értettem meg, hogy benne voltam, hogy miért van az , hogy valaki kiszáll mondjuk 180-nál. Amikor egy kívülálló azt mondaná, hogy ha már odáig elment, hogy lehet ott feladni… Hát lehet. Nagyon is. Itt kell a kőkemény fej és minden utolsó apró erő összeszedése.

 

Hol érezted, hogy tuti nem jön össze és hol, hogy tuti összejön?

Olyat, hogy tuti nem jön össze, talán egyszer azon a 130-as mélyponton egy pillanatig lehet, hogy éreztem, de nem volt komoly, inkább hiszti kifelé és magamnak. Azt, hogy tuti összejön, Füredre beérve éreztem igazán biztosan, amikor újra tudtam mosolyogni.

Kik vártak a célban?

A legnagyobb boldogság pont ez, ami miatt minden méter szenvedés megérte, hogy a kislányaim, anyukám, apukám vártak a célban egy nagy öleléssel. Na, ez a pillanat feledtet el minden rosszabb érzést. Persze sokan szurkoltak futók, barátok is, ők is sok erőt adtak végig az úton.

Mi volt szerinted a siker titka?

Nincs titok, csak sok munka, szorgalom és kitartás. És persze a nagyon erős akarat, erős fej, ami nélkül nem ment volna.

A rendezés: mi tetszett, mi nem, javasolnál bármit?

Nekem tetszett ez a pénteki rajtoltatás, egy nappal a csapatok előtt, nyugodtabb, csendesebb volt minden. Nem volt, ami ne tetszett volna, talán a célban jó lett volna, ha valaki irányít, merre tébláboljak, mert hirtelen nem tudtam, mitévő legyek, merre kell menni… 🙂

Hogyan tovább? Eltelt egy hét, most mit gondolsz, jövőre újra mennél?

Nem! Na de mi lesz 2022-ben, ki tudja…

Jótékony futó vagy, mondj valamit az alapítványról, amelyiknek a mezében futsz!

Igen, futónagykövete vagyok a Bátor Kicsi Lélek Alapítványnak, 5 éve hozták létre barátaim, akikkel az Amerikai úti idegsebészeten találkoztunk, mint sorstársak, akkor lettünk életre szólóan barátok. Mindketten a kislányaink életéért harcoltunk, az alapítvány is ehhez kapcsolódik. Ahogy csak lehet, anyagilag, különféle támogatásokkal próbáljuk segíteni a daganatos és leukémiás gyermekeket és családjaikat. Ennél fontosabb dolog nincs is. Amit lehet, megteszek, hogy ha csak porszemként is, de hírét vigyem, milyen borzalmak, betegségek vannak gyerekek között, amiknek nem is szabadna létezniük sem. És mennyire természetes az egészség, amíg van, pedig nem az, dehogy! Mindenkinek tudnia kell, amíg egészség van, minden van. Becsüljük meg!

Disclaimer: nem, nem személyesen beszélgettünk, igen, víruspara van. Igen, az Ultrabalatonon is az volt, viszont az évente egyszer van!